
Akinek fontos a jövő, nem kockáztat, nem lutrizik vele

Egy pedagógus összefoglalta, hogy miért is tart a jelenlegi kormánnyal, és Orbán Viktorral a jövőben is.
Elsőként említette, hogy FIZETÉSE MEGDUPLÁZÓDOTT az elmúlt 8 évben, a személyi jövedelemadója viszont 36 százalékról 15 százalékra csökkent, amely várhatóan egyszámjegyű lesz rövidesen, a számos adókedvezményt nem is említve.
Kiemelte, hogy MINDEGYIK ellenzéki párt adót akar emelni, más ötletük, tehetségük nincs a gazdasághoz, azonban egyikünk sem akar ismét 36 százalékot fizetni, meg legalább 25 százalékkal több rezsit.
Nem kívánják a magyarok azt, hogy migránsok grasszáljanak településeiken, félelemben tartva mindenkit. BIZTONSÁGBAN akar élni, biztonságban akarja tudni a családját!
Az ellenzék anélkül, hogy lenne egyetlen friss, építő, újszerű gondolata, csak hazudozik, és mocskolja a Fideszt, lopással vádolja a kormányt, de a számok nem hazudnak: tényekkel bizonyítható, hogy fejlődik a gazdaság, szárnyal a turizmus és épülnek, szépülnek a települések
Míg a Gyurcsány kormány alatt naponta zártak be gyárakat, és szüntettek meg munkahelyeket, a Fidesz kormány pont ellenkezőleg cselekedett, hiszen mindennapos az, hogy új munkahelyeket hoznak létre.
Legutóbbi hozzászólások