Válassza az Oldal lehetőséget

Varga  könyve a kutyát nem érdekli

Varga  könyve a kutyát nem érdekli

Többször is időpontot volt kénytelen változtatni Varga István „Emberi Morzsák” című könyvének bemutatója kapcsán, az ellenzéki politikus Facebook bejegyzéseinek tanúsága szerint.

Ebből következtethető, hogy a kaposváriakat nem hozza lázba Varga irodalmi munkássága sem, ahogy személye körüli más esemény sem. Nem is csoda, hiszen eddigi különböző szerepeiben, tevékenységeiben semmi értékeset nem tud felmutatni, csak lustaságból, és mutyizásból vizsgázott jelesre. Mióta politikai térképre került, világossá vált, hogy nincs igazi mondanivalója, nem tudja megszólítani az embereket. Nem hiteles személyiség, látszik, hogy nem a választókért harcol, az a feladata, hogy Gyurcsány szekerét tolja.

A kaposváriakat sokkal jobban érdekelné, hogy Varga miként képzeli el a város jövőjét, mit és hogyan tenne érte. De nem amolyan általánosságok pufogtatásával, semmitmondó homályos képzelgésekkel, hanem konkrétan lebontva tételekre. Elvárhatnánk, hogy egy politikusnak, aki országgyűlési képviselőségre ácsingózik, vannak konkrét elképzelései, és tenni akarása. Vagy akár ismerete a már meglévő beruházásokról, eredményekről. De Vargának nincsenek. Bebizonyította, hogy felkészületlen: Batét leendő választókerületének gondolta, a csomai romoknál uszított.

Úgy tűnik sem a személy, sem a könyve nem hoz lázba senkit, az emberek most nem a régi morzsákra, hanem a friss, aktuális dolgokra kíváncsiak, a jelenben kell élnünk, de a jövőnek építkezünk. Jó lett volna ha ezt Varga is megértette volna, akkor most nem egy régi, poros idejétmúlt vagány látszatát keltené.

 

Válaszolj

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi hozzászólások