Válassza az Oldal lehetőséget

Együtt bukott Varga és Balassa!

Együtt bukott Varga és Balassa!

A választások után eltelt több mint egy hét! Lett volna ok és idő is a szembenézésre! Itt, Kaposváron is! Nem ez történt! Ez az ellenzék tényleg menthetetlen! Pártostúl, szervezetestül, tanácsadóstúl, médiástúl.

Az igazmondó Balassa Tamás azonban értékelt. Írásából kiderült: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek! Az általa megrogyottnak minősített demokrácia erősítőjeként fellépő vátesz újfent komoly tévedésbe esett: véleményével szemben nem a magyar demokrácia rogyott meg, hanem ő, mégpedig az elvbarátaival együtt! Végérvényesen! Pedig Balassa – persze csakis független újságíróként – mindent megtett Gelencsér Attila megbuktatásáért. Végtelennek tűnő podcastban mutatta be barátját és harcostársát, doktor Vargát, folyamatosan kommunikációs tanácsokat adott neki, menedzselte saját, szintén „független” lapjában, természetesen független eszközökkel és módszerekkel, sőt, még harcostársat is talált ehhez a „munkához”, ahogy az a ballib forgatókönyvekben meg vagyon írva!

Balassa oly kényes függetlenségét mutatja: nem arról írogat az ellenzék totális bukása után, hogy miért nincs következménye egy ekkora zakónak, miért nem mondanak le a néhány hete még oly magabiztos pártelnökök, meddig vállalható egy következmények nélküli ellenzék létezése, ahol még annyira sem futotta a nagy ellenzéki közösségiségből és szolidaritásból, hogy a vereség éjszakáján legalább oda álljanak a színpadra, legalább néhány percre? Nem! Nem írogat erről, hiszen lényegében ő maga is, „harcostársaival” együtt az ellenzékkel bukott! Inkább mossa az inkább cserére szoruló szennyest! De ehhez már nincs mosópor!

Balassa szerint ők, húszezren – mint önkéntes ellenzéki szavazatszámlálók – akadályozták meg a Fidesz kétharmadnál is nagyobb győzelmét, hiszen azt írja Mérő László teljesen természetes reflexiójára reagálva: „A matematikus választás utáni értékelésével azonban nem értek egyet: szerinte kiderült, a csalást nem a szavazókörökben keresni. Szerintem pedig a delegáltak jelenléte visszavethette ezeket a próbálkozásokat”. Mit beszélsz, Tamás? Ki és mit vetett itt vissza? Mire számítottál, Fidesz 4/5-re? Ha így folytatjátok, meglesz az is…

Balassa mániákusan sulykolja, hogy a magyar emberek nem tudnak semmit, csak a köztévéből tájékozódnak vidéken. Azért, mert Balassa újságíróként nem tudja, hogy a magyar háztartások 88 százalékának van internet-hozzáférése? Mert nem tudja, hogy az okostelefonos előfizetések a nagyképernyős mobileszközökkel együtt elérik a 8 milliót? Emellett 2018 végére minden magyarországi település legalább egy közintézményében és legalább egy közterületén ingyenes, szélessávú wifiszolgáltatást tettek elérhetővé? Balassa nem tudja, hogy így a hírekhez való hozzáférés lényegében korlátlan? Dehogynem tudja, csak a Somogy 1. számú választókerületében, Csomában szavazatszámláló „szolgálatot teljesítő” Balassa a Népszava független-objektív újságírója, doktor Varga kommunikációs „tanácsadója”, az egy(b)sült ellenzék által delegált ellenzéki szavazatszámlálóként oktat minket itt Somogyban demokráciára, tisztességre és szolidaritásra! És ezt komolyan gondolja!

Innen nézve ott ez tényleg a vég! Őszinte részvétünk!

Válaszolj

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi hozzászólások