Válassza az Oldal lehetőséget

Varga István amihez hozzányúlt, az tönkrement

Varga István amihez hozzányúlt, az tönkrement

A baloldali ellenzék kaposvári képviselőjelöltje Varga István a jelek szerint mindenhez ért és mindenre van ideje, legalábbis ezt szeretné elhitetni magáról. Sok mindennel foglalkozik egyszerre, minden szakterületen van egy állása, és mindegyik után kapja is a fizetését.

Volt már médiavezető, újságíró, jelenleg egyetemi adjunktus, irodalmi kutató, valamint aktívan politizál is. Felmerül a kérdés, hogy miként van erre ideje, hiszen egy nap neki is csak 24 órából áll. A válasz rém egyszerű: sehogy sem. Úgy hallottuk, hogy egyik munkahelyén sem dolgozik, sőt be sem jár. Folyosói pletykák szerint az egyetemi óráit nem nagyon látogatja, nem sok tudást ad át a diákjainak. Szemmel láthatólag számára egy a lényeg: könnyű pénz nulla munkával és nulla felelősséggel.

Bizonyára úgy véli, egy országgyűlési képviselőnek sincs sok dolga. Itthon sem nagyon hallatja a hangját, nem állt ki a kaposvári és zselici emberekért. Vargának valószínűleg képviselőként senki sem venné hasznát, mivel már bizonyította, semmi sem működött, amivel foglalkozott. Kezei alatt rommá mentek a dolgok. Egy olyan személyiség rajzolódik ki előttünk, aki teljességgel megbízhatatlan, csak kicsinyes, önző céljai vannak.

Habár a plakátjain mosolyogva hirdeti, hogy „Magyarországért”, levonhatjuk a következtetést, mit is várhatunk tőle. Mit akar majd tenni képviselőként? Semmi konkrét programja nincs. Szerinte felesleges volt a rengeteg kiharcolt orvosi rendelő, falubusz, vagy akár óvodák, bölcsődék. Nem tetszik neki az sem, hogy új gyárak, jönnek ide, egyre több munkalehetőség van. Nem ő nem ezt tenné. Azt tenné, amit a háta mögött álló mestere, Gyurcsány is tett. Semmit.

A negatív munkamorálja mellett  híressé, vagy inkább hírhedté  vált megbízhatatlansága is.

Varga a saját beosztottjait sem fizette ki

Varga István sok hivatása közül az egyik a cégvezetés. A többihez hasonlóan ez se megy neki valami túl jól. Az általa vezetett cégek sorra kerültek felszámolás alá, ami azt jelenti, hogy fűnek-fának tartoztak és az adósságukat nem fizették ki.

Varga István bőkezű önkormányzati támogatást kapott és kimagasló bevételei származtak a helyi rádió működtetéséből, de a munkatársait elfelejtette kifizetni. Jogi trükkökkel megszabadult a cégjeitől és annak tartozásaitól. Nehéz eldönteni, hogy Varga ennyire korrupt volna, vagy csak ügyefogyott. Ennek megválaszolását az olvasókra bízzuk. Annyi biztos, hogy ezt a szélhámosságot iparszerűen űzte, hiszen legalább 3 olyan cégről tudunk, amelyet szándékosan bedöntött és így szabadult meg a felhalmozott adósságaitól.

Hová tűnt a Joker Rádió? 

Az egyik ilyen pénzügyi történet a Varga István által tulajdonolt Joker Rádió Korlátolt Felelősségű Társaság, amely kapcsán kezünkbe került az alábbi dokumentum: “A Somogy Megyei Bíróság 3. Fpk. 14-04-000145/5. sz. határozata (2004. július 12.) felszámolási eljárás megindításának közzétételéről”. Itt olvasható az alábbi mondat: “Mindazok, akik az adóssal szemben fennálló követeléseiket a felszámolás során hitelezőként érvényesíteni kívánják, ismert követeléseiket e végzés közzétételétől számított 40 napon belül jelentsék be a felszámolónak.

Ezek a pénzügyi- jogi bikkfanyelvén leírt mondatok azt jelentik, hogy a Joker Rádió fűnek-fának tartozott, amit a pénzükre váró hitelezők megelégeltek és kérték cég felszámolását. Az adatok szerint legalább négy kárvallott kezdeményezte a felszámolási eljárást.

Tudni kell azonban, hogy ilyen esetekben a pórul járt hitelezők csak kis része kezdeményez eljárást, hiszen ügyvédhez fordulni és bíróságra menni nem olcsó mulatság. Feltehetően tehát a károsultak száma ennél jóval nagyobb lehetett, akik azóta sem kapták meg a pénzüket. Köztük a csődbe ment cég munkatársai. Varga István a cégjoggal visszaélve nagyon sok embert ingyen dolgoztatott, mielőtt hagyta bedőlni a céget.

Egy hévízi cégtemetőben végezte a Hét Domb 

A következő iratok 2013-ból valók, amikor is megindult a Hét Domb Kft. ellen a felszámolási eljárás a Somogy Megyei Bíróságon. Ennek a cégnek a tulajdonosa is Varga István volt. Ebben az esetben az az érdekes, hogy a cég székhelyét is folyamatosan változtatták. Minden bizonnyal azért, hogy a hitelezők és hatóság ne akadjon a nyomára. A bírósági iratok között az utolsó bejegyzés egy hévízi címet tartalmaz, amely vélhetően egy cégtemető lehet. Varga István így szabadulhatott meg a tulajdonát képző Hét Domb tartozásaitól.

KAPOS BÉTÉ szintén csődbe ment 

KAPOS BÉTÉ Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság 7400 Kaposvár, Arany János utca 11/B “felszámolás alatt” – olvasható a bírósági hirdetményben. Ennek a cégnek az egyik tulajdonosa is Varga István volt. Az iratok tanúsítják, hogy ennek a cégnek felszámolása is azért kezdődött, mert az adóhivatalnak és más cégeknek, illetve személyeknek tartozott a KAPOS BÉTÉ. Varga tehát ebből a cégből is fizetés nélkül szállt ki.

Mint olvasható a dokumentumokban: “A Somogy Megyei Bíróság, mint Cégbíróság megállapítja, hogy a cég székhelyére vonatkozó bejegyzés jogszabályt sért, ezért a cégbíróság a Cégközlönyben hirdetményt tesz közzé azzal, hogy aki a cég székhelyére (telephelyére) vonatkozóan tudomással rendelkezik, azt a közzétételtől számított 30 napon belül jelentse be a cégbíróságnak.”

Magyarul mi a Pistukánk ismét fizetés nélkül távozott a cégből és ismét elővette a székhely-trükköt. Így a szerencsétlen károsult még személyesen sem tudta követelni a jussát, mert nem tudta, hogy hol keresse a KAPOS BÉTÉT.

Biztos lenne még több ügy, de mi csak ennek a három cégnek a dokumentumhoz jutottunk hozzá, de feltehetően még lehettek ilyen piszkos ügyei Varga István képviselőjelölt úrnak.

A jelekből úgy tűnik, hogy egy profi szélhámossal van dolgunk, aki már a cégek megalakulásakor direkt úgy intézte az dolgokat, hogy a végén úgysem fizeti ki a kollégáit, vagy a beszállítóit.

Hát mit ne mondjunk, igen „ügyes”. Nem mellékesen felmerül a bűncselekmény gyanúja is.

Egy biztos, ha a célunk az lenne, hogy ezen a vidéken megszűnjenek a munkahelyek, és egy zárt haveri kör prédájává váljon és tönkre menjen, ami eddig felépült, akkor Varga lenne a jó választás.

De mi nem ezt akarjuk!  Nem akarunk egy  lusta, felelőtlen szerencsevadászt képviselőnek.

Válaszolj

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi hozzászólások