VargaFakír csapdába lépett

Sokat vártam erre a pillanatra! Az eszem szerint ez soha nem jöhetett volna el. Soha nem következhetett volna be! És mégis eljött!

Csak az emberi gyarlóság kiszámíthatatlansága, no meg az évek figyelmeztettek arra:  Varga István, a valaha volt újságíró és újdonsült politikus lépni fog! VargaFakír, az újságíró nem lépett volna! Mert VargaFakír, az újságíró – annak idején még – pontosan tudta: nincs olyan ember a Földön, akinek hazugsággal – akármilyen körmönfonttal is – sikerült volna átrágnia magát az igazsághoz! Ez egyszerűen nem megy! Akkor sem, ha néhány, már jól ismert kommentelő „minden körülmények között – az igazságtól függetlenül – menti az elvtársat”, s talán ők maguk sem veszik észre, hogy az évek során kialakuló bolsevikhályoggal a szemükön már jobb, ha a saját szemüknek sem hisznek!

Szóval a Kaposvár Most megírta a cikkeit, aztán hagyta, hogy a kő guruljon… A kő meg gurult! Régi igazság, hogy ha nincs mit mondani, akkor hallgatni kell! Ha nem lehet az igazat elmondani (sic), akkor meg igencsak! Különösen így van ez a politikai kommunikációban, s kiváltképp kampány idején, hiszen a szótlansággal akár azt is lehet sugallni: a sas nem kapkod verebek után!

De VargaFakír már nem ebből a magasságból nézi a világot, VargaFakír politikus lett, még akkor is, ha ezt nem is a legjobb „oldalon” tette! Ezért kezdődött az egész azzal, hogy eme botcsinálta politikussághoz is múltat kellett és kell hazudni! Mert az igazság bármennyire is célravezető, túl egyszerű lenne a jelen megértéséhez. Tehát már itt megjöttek a bajok, mert felmerült a kérdés: milyen múltat is? Ellenállót? Reformkommunistát? Reformszocialistát? Aztán onnan hogyan is vezetett az út Gyurcsányhoz?

VargaFakír „legújabb előélete” szerint háttérforradalmár volt, segített ennek-annak és most nem is az a kérdés, hogy mennyiért! Tény, hogy ebbéli munkálkodása során ritkán érezte a siker ízét. Amikor pedig az említett cikkekben megfogalmazottakhoz ki kellett volna alakítani a célszerű viszonyt, akkor hibát hibára halmozott.

Kitette a 2007-es kitüntetését, amikor tudva tudta: a munkásságát „bemutató” jelentés, 2008-ban készült el, amelynek hatására akár vissza is lehetett volna vonni a keresztet! Aztán a magyarázkodás is furcsára sikeredett, hiszen a közelitörténelem valóságának még – szerencsére – sok élő tanúja van. Például kifejezetten meg lennék lepve, ha – mások mellett – Gyenesei István is így emlékezne a történtekre, ahogy VargaFakír! Kíváncsian várom, hogy a volt miniszterben meddig ágaskodik az igazságérzete, s meddig képes lelkileg elviselni, hogy mások „hatalmának” megszerzéséhez az ő személyes múltját is meghamisítják!

VargaFakír és stábja vélhetően viszonylag korán rájött, hogy Gelencsért eredményben és eredménykommunikációban nem lehet megverni! Minden máshoz meg hazudni kellett. Múltat, jelent és jövőt. Nem túl bíztató ez az április 3-i választás előtt!